Veresegyházi Népdalkör
A Népdalkör tagjai már több évtizede énekelnek együtt, többségük már a '60-as években alakult Asszonykórusban is énekelt.
.JPG)
2010 - szüreti felvonulás
1982-83-ban készült el a Népdalkör és a Citerazenekar első rádiófelvétele, amelyet ezután több felvétel is követett. Ezek után a Népdalkör állandó szereplője a Magyar Rádió Népdalkörök Pódiuma címu műsorának 1987-ben Országos Minősítésen Arany fokozatot ért el. 1987-től több nívós fellépés jellemzi a Népdalkör tevékenységét.
Rendszeresen részt vesznek a város kulturális életében is.

2011 szüreti mulatság
hangszeres kísérő: Kovács László - Nagy Péter
A csoport 2007-ben ünnepelte 30. éves évfordulóját.
2007-ben - majd egy évnyi szünet után az együttes – mind repertoárában, mind tagjait illetően – megújult.

2011 augusztus 20
Az együttes jelenlegi vezetője, Kovács László, a Népművészet Ifjú Mestere, aki fellépéseiken citerával kíséri a csoportot.
Kovács László vezetése óta az együttes két alkalommal kapott ezüst, valamint 2010 júniusában Arany minősítést.
2011 novemberében a Vass Lajos Szövetség népzenei versenyén Arany oklevéllel értékelték műsorukat.

2011 ádvent
Hangszeres kísérők: Kovács László - Juhász Kitti - Nagy Péter
Az együttes repertoára:
Bakonyi dallamok
Katonadalok
Kossuth dalok
Bugaci összeállítás
Bordalok
Hortobágyi énekek
Betyár-dalok
Bükki pásztordalok
Aratódalok
Búza-dalok
Csillagos-dalok
Karácsonyi dallamok: „ Mostan kinyílt egy szép rózsavirág”
30 perces karácsonyi műsor a téli ünnepkör dallamaival, szokásdalaival
(Névnapköszöntők, újévköszöntők, kántálók)

2009 - Március 15-i ünnep

2011 ádvent
A veresegyházi Népdalkör
részére
2011. december 31-én Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Vankó István
Kisközösség Létrehozásáért Díj
kitüntetést adományozta.
a díjátadás képei
: 

A zenekar fenntartója:
Váci Mihály Művelődési Ház
2112 Veresegyház, Köves u. 14.
A próbák időpontja:
kedd 17-19 óráig
Helye:
Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum
2112 Veresegyház, Fő út 45-47.
|