A
Cselényi József Népdalkör
1997-ben alakult a község népi hagyományainak
őrzése, ápolása, a népzene,
a népdal emlékeinek megőrzése céljából.
A népdalkör tagjai névválasztásukkal
a település kulturális életében
jelentős szerepet vállaló Cselényi
családnak és Cselényi József nótaénekes,
népszínművész emlékének
adóznak.
A jelenleg 20 tagú csoport tagjai főként
a településen élő nyugdíjasok
közül kerültek ki, akik a szabadidő kulturált
eltöltése mellett kulturális értékmegőrző,
közösségformáló tevékenységet
is folytatnak.
A kórus részt vesz a község kulturális
rendezvényein, országos népzenei találkozókon,
falunapokon és a határainkon túl is épít
kapcsolatokat a magyar népi hagyományok ápolása
terén.
A népdalkör megalakulása óta az ország
számos pontján szerepelt. Felléptek többek
között a Pesti Vígadóban, a Budai Várban,
a Vármegye Házán, Gödöllőn
a Pávakörök találkozóján,
Berekfürdõn, Tápiószecsőn, Nagykovácsiban,
Bercelen, Nagymaroson, Mogyoródon, Lőrinciben, Heréden,
Kistarcsán, Püspökszilágyon, és
Dunakeszin.
2003-ben Kárpátaljára is eljutottak.
A csoport évről-évre meghatározó
szereplője a Fóti Ősz című rendezvénynek.
Kórusokat fogadott Finnországból és
Lettországból is. Nagy sikerű katona-dalos
népzenei találkozót is rendezett, melyen
14 csoport vett részt.
A népdalkör tiszta forrásból származó
magyar népdalokat, népdalcsokrokat ad elõ.
Művészeti vezetője:
Kovács László népzenész, a
Népművészet Ifjú Mestere, aki citerán
kíséri a csoportot.
Szakmai
sikerek:
2001. Tatabánya
- ezüst minősítés /KOTA/
2002. Budakalász - ezüst minősítés
/Vass Lajos Népzenei
Verseny/
2003. Budapest - ezüst minősítés
/Vass Lajos Népzenei
Verseny/
2004. Tápiószecső -
Pünkösdi sokadalom - arany fokozat
2004
Arany fokozat (KÓTA)
2006
Tápiószecső
- Pünkösdi sokadalom - KÓTA - arany minősítés
2008 Ráckeve - Kóta minősítő - Arany Páva díj
1010 Eger - Arany Páva díj
2011 Mezőtúr Kóta Különdíj

A népdalkör repertoára:
Hajdúsági
dallamok
Galgai összeállítás
Lendva környéki dalok
Nógrádi szerelmes dalok
Gömöri pásztordalok
Bakonyi szerelmes dalok
Bordalok - Mikor Noé...
Domaházi dallamok
Szatmári dallamok
Bordalok - Igyunk arra aki búsul
A csoport próbáit: a Fóti Vörösmarty
Művelődési Házban tartja /2151
Fót, Vörösmarty tér 3./ hétfőnként
18-20 óra között.
Telefon: (06)27-537-350; (06)27-537-353;
(06)27-360-628; FAX: (06)27-537-359.
A csoport fellépéseivel kapcsolatos egyeztetéseket a csoport technikai vezetője: Guzsaly
Lászlóné Benke Zsuzsa intézi.
Címe:
2151 Fót, Somogyi Béla u. 35.
Telefon: 06-20-496-4881.
ugrás
az oldal tetejére