Kovács
László
a Táborfalvai Népzenei Műhelyben
1979-ben kezdett népzenével
foglalkozni, ahol Birinyi József tanítványaként kb. 15 féle magyar népi- és
történeti hangszer használatát
sajátította el.
1985-88-ig
az Óbudai
Népzenei Iskola növendéke,
ahol kobzolni, és dudálni tanul.
Megalakulásától - 1979-től
1997-ig tagja a táborfalvi
Csutorás Együttesnek. 1985-88-ig
tagja az ELTE
Táncegyüttes
kísérőzenekarának.
Érettségi után
cimbalomkészítést tanul, majd
általános tárgyrestaurátori
képesítést szerez.
1989-1995-ig a Néprajzi
Múzeum Népzene
Gyűjteményében dolgozik
hangszerrestaurátorként.
1999 óta saját műhelyében
népi hangszerek – elsősorban
citerák készítésével foglalkozik.
1985 óta népzenei táborok,
tanfolyamok népi hangszeres
oktatója, népzenei együttesek
vezetője,
1995-től
a Kórusok és Zenekarok Szövetsége
általszervezett
alapszintű
citerazenekar-vezetői tanfolyam hangszeres tanára.
1989 óta vezeti a péceli Szemere
Pál művelõdési Házban működő
Cimbora Népzenei Műhelyt. 1991 óta tagja a Magyar Folk Triónak,
1994-95
között az ír népzenét és
country zenét játszó
Greenfields együttesnek.1989-2005-ig a Cimbora Együttes,
1996 óta a Gyöngyharmat
Együttes művészeti vezetõje.
1996-tól a ráckevei Dínomdánom
Népzenei Együttes,
1998-tól a Nyársapáti
Népdalkör, 2000-től a fóti
Cselényi József Népdalkör művészeti vezetõje. 2001-2006-ig a lajosmizsei Flótás együttes művészeti vezetője 2006-2009-ig a Gyáli Népdalkörvezetője 2006-tól a Veresegyházi Népdalkör művészeti vezetője.
Kovács László népzenész
színpadi előadásain mintegy
20-25 féle magyar népi- és
történeti hangszert, valamint
játék-hangkeltő eszközt
használva ápolja, népszerűsíti
a magyar népzenét, a
népi
kultúrát. Feladatának tekinti a
magyarság hagyományainak - az énekes és
hangszeres
népzene, népszokások, népi
táncok, népi játékok -
megismertetését,
terjesztését, oktatását
Magyarországon, és külföldön
egyaránt.
Számos rádió- és televíziófelvételt
tudhat magáénak, rendszeres résztvevője
népzenei táboroknak, tanfolyamoknak, fesztiváloknak.
Kovács László YouTube csatornája:
Díjak,
kitüntetések:
1984-ben - Népművészet Ifjú
Mestere cím
1995-ben és 1997-ben - Arany Páva díj - a péceli
Cimbora Együttessel
1997-ben - Arany minõsítés - a Nyársapáti Népdalkörrel
1999-ben - Arany Páva díj - a Nyársapáti Népdalkörrel
1997-ben és 1999-ben - Arany minősítés - a Dínomdánom
Népzenei Együttessel
2003 Flótás Együttes
- arany minősítés
2004-ben a fóti Cselényi
József Népdalkörrel Arany minősítés
2005-ben a péceli Gyöngyharmat
Együttessel Arany minősítés
2006-ban a ráckevei Dínomdánom
Népzenei Együttessel és a Fóti Cselényi
József népdalkörrel Arany minősítés
2006-ban a péceli Gyöngyharmat
Együttessel a Vass Lajos Népzenei Versenyen Kiemelt
Arany fokozat, valamint a Kárpát-medencei döntőn
Nívódíj
2006-ban Pest Megye Önkormányzatának
"Hangszálból Szőtt Hagyomány"
címmel rendezett népzenei versenyén a
Gyöngyharmat Együttessel Különdíj, a Nyársapáti Népdalkörrel II. helyezés 2007-ben - Arany Páva Díj- a Nyársapáti Népdalkörrel 2008-ban - Arany Páva Díj -a Fóti Cselényi József Népdalkörrel, a ráckevei Dínomdánom Népzenei Együttessel és a péceli Gyöngyharmat Együttessel 2009. 12. 16. Kóta díj
2010-ben - Arany Páva Díj- Nyársapáti Népdalkörrel és a Fóti Cselényi József Népdalkörrel
2010 - POLGÁRMESTERI ELISMERÉS - Veresegyház város kulturális élete érdekében végzett munka elismeréseként
2011-ben - Nyársapáti Népdalkörrel - Kóta Különdíj és Arany Páva Nagydíj
2011 Mezőtúr - Arany Páva Nagydíj és Kóta Különdíj