- Gyöngyharmat Együttes
- Katrinca énekegyüttes
- Kis-Katrinca Énekegyüttes
- Árgyélus és Csilinka - kezdő Citerazenekarok

Katrinca együttes

Az énekkar a Cimbora Népzenei Műhely évzáró műsorainak alkalmával évek óta külön műsorszámokkal mutatkozik be.

Műsoraikban a magyar nyelvterület minden nagyobb területéről válogatva szólaltatják meg énekes hagyományainkat. Repertoárukban énekes népszokások dallamai mellett szerelmes- és párosító dalok, karikázó dallamok, arató ill. summás énekek is szerepelnek.
A csoport vezetője: Fábián Borbála

Kis-Katrinca Énekegyüttes

A csoport a Katrinca Együttes utánpótlás csoportjaként 2003-ben kezdte meg működését Fábián Borbála vezetésével. Tagjai főként alsó tagozatos általános iskolai tanulók. Műsoraikon a nagyobb tájegységek hagyományaiból válogatva mutatják be az életkornak megfelelő tematikájú - gyermekdalokból, tréfás dallamokból és szokásdalokból álló - énekes összeállításaikat.

Árgyélus és Csilinka – kezdő Citerazenekarok

A Gyöngyharmat Együttes tagjai - Siklósi Rozália és Varga Veronika 2005 nyarán citerazenekar-vezetői működési engedélyt szereztek, és ez év szeptemberétől 2 új csoport indításával kezdték meg munkájukat. A Népzenei Műhelyen belül Árgyélus névvel alsó tagozatosokból, ill. Csilinka névvel gimnazistákból, és egyetemistákból álló - új kezdő citerás-népzenei csoportok kezdték meg működésüket. A csoportok első bemutatkozására 2005 decemberében a népzenei műhely „Betlehembe jer’ pajtás” címmel megrendezett ádventi koncertjén került sor.

Az Árgyélus Együttes 2008-ban a Kóta minősítőjén Arany minősítést szerzett

Csilinka együttes:

Árgyélus együttes:


ugrás az oldal tetejére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

© Copyright cyberland.hu a CyberLand Csoport Tagja, 2003-4. Minden jog fenntartva.
© CyberLand Design Stúdió