Dunavarsányi Népdalkör

vckisjfalu 1A Dunavarsányi Népdalkör és Citeraegyüttes 1974-ben alakul, a jelenlegi felállásban 15 éve működik. Ezen idő alatt felléptek Erdélyben, Felvidéken és Bácskában, valamint határainkon belül is számos településen. Minden kérésnek igyekeznek eleget tenni.

Az együttes vezetője Szikora Ferencé,  művészeti vezetője Kovács László népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere, aki 2015 óta irányítja a munkát. Vezetése alatt a csoport repertoárja megújult, hangszerelésükben kísérletezőbbek lettek, a citera mellett egyéb népi hangszereket is használnak, műsoraikat egyre színesebb, változatosabb módon kísérik.

Műsoraikat igyekeznek az ország, ill. a magyar nyelvterület legtöbb tájegységéről válogatni - lehetőségeikhez mérten az adott tájegység jellegzetes hangszereivel kísérve. A citerák mellett dél-alföldi dallamaikat tekerővel, furulyával, a moldvai dalokat kobozzal, furulyával, dobbal színesítik, de tematikus összeállításaikban - pl. karácsonyi dallamaikban megszólal a hegedű, a koboz, a csengő is, a Kossuth-dalokban szintén a koboz, a furulya, a dob kísér, emellett a citerák hangnem-váltásaival is törekednek a változatosságra.

Elért eredményeik:

A Kóta minősítésein Térségi KIVÁLÓ, több alkalommal országos ARANY minősítési  fokozatot értek el, valamint két alaklommal  ARANYPÁVA díjat is szereztek.

2016.06.18-án Dunavarsányban Arany Páva minősítést értek el. 

20180509 192716

 

Nyarsapat 9

2017. 08. 25-én Egerben megrendezett Arany Páva Gálán az együttes Arany Páva Nagydíjat nyert.

20160618 171337

Országos Minősítő 2016. 06.18. Dunavarsány

 

A csoport jelenleg – a hangszeresekkel együtt - 22-főt számlál.

Az énekegyüttest jelenleg 6 fős zenekar kíséri.

vckisjfalu 4

Tagjai:
Duschel Orsolya, Lackóné Fodor Zsuzsanna, Czap Károly, Csorbai Péter, és Kovács László.

varsny 2

Nyrsapt

Nyársapát, 2017. 10. 07.

A népdalkör igyekszik minden meghívásnak eleget tenni. 2018 szeptembere óta számos meghívásnak tettünk eleget. Helyi fellépéseinken kívül a pályázati időszak alatt részt vettünk a kunszentmiklósi Birkafőző Fesztiválon, felléptünk Biatorbágyon, Ócsán, Inárcson, Bugyin megrendezett Népzenei találkozókon, októberben Szerbiában, Szávaszentdemeteren turnéztunk a helyi népdalkör meghívásának eleget téve. Részt vettünk az egri Palóc Gála c. rendezvényen, Táborfalván a Csutorás Együttes 40. évfordulóműsorán, a délegyházi falunapon, a Dabasi II. Szlama László Népzenei találkozón, és minősítésen, valamint felléptünk Balatonfüreden a Népzenei Minősítőn.Veresi fellps

A Dunavarsányi Népdalkör fellépése 2018. 01.20-án a Veresegyházi Népdalkör 45. évforfuló műsorán

                         Tborfalva 1             Fellps Tborfalvn zenekar

Fellépés Táborfalván a Csutorás Együttes 40. évfordulója alkalmából 2019. 04. 27-én

A Dunavarsányi Népdalkör munkája 2019-ben a Csoóri Sándor Alap nyertes pályázata révén új lendületet vett, a pályázat segítségével külön zenekari foglalkozásokra, új hangszerek, fellépőruhák, egy nyomtató  beszerzésére, valamint egy hangfelvétel elkészítésére, kiadására is lehetőségük nyílt.

Karcsonyi koncert

A népdalkör fellépése a Dunavarsányi Ádvent rendezvényén 2018 decemberében

Az együttes pályázati beszerzési igénye 4 területre irányult:

1. A fenntartó művelődési ház kereteit meghaladó oktatási, korrepetálási költségek kibővítésére

2. a népdalkör és a kísérő zenekar számára az előző évi terveinkből meg nem valósult és akkor be nem szerzett fellépőruha állomány megújítására

3. a kísérő zenekar hangszer-állományának bővítésére

4. az utóbbi 6 év munkáját bemutató demo-felvétel elkészítésére, kiadására.

Balatonfred

Fellépés után Balatonfüreden 2019. 06.29-én az új fellépőruhában

A pályázat adta lehetőségek segítségével az adott pályázati időszak alatt csoportunk - a zenekari lehetőségeink, ezáltal a repertoár, a hangszerelés bővülése által jelentős szakmai és minőségi fejlődést mutatott.

A csoport színpadi megjelenésében, öltözékének megújítása által szintén nagy előrelépést tett.

Balatonfred 2
DSC 0012
DSC 0009
DSC 0015
DSC 0011
DSC 0013
zenekar
Balatonfred

1. Régi vágyunk teljesült a pályázatnak köszönhetően, ugyanis az utóbbi 6 évnyi munkánkat bemutató 13 összeállításunkból elkészítettünk egy demo-felvételt. Erre készülve pályázati forrásból az év során 6 alkalommal külön időben zenekari próbát tartottunk, amelyek nem a népdalköri próbák terhére zajlottak.

2. A kísérőzenekar létszáma az utóbbi években 6 főre emelkedett. Az előző pályázatunkban új hangszereket tudtunk beszerezni, viszont az akkor tervezett több hangnemű összeállításainkban használható A és D hangolású hangszereket tavaly még nem tudtuk beszerezni.
A 2019-es pályázatunkban pótoltuk ezeket, így összesen 5 db új citerát vásároltunk, valamint 2 db pásztorfurulyát is beszereztünk.

Csoóri - 2019 3 db prím és 2 db tenor citera
Csoóri 2019 - új citeráink
csoóri 2019 - Citeráink tokkal

A 2019-es Csoóri pályázatból 3 db prím és 2 db tenor citerát vásároltunk E-A és A-D hangolásban

3. A népdalkör fellépőruháinak cseréje már évek óta felmerülő igény volt. mivel tagságunk folyamatosan változik, ill. az elmúlt évek során jelentősen kibővült. Pályázati igényünk legnagyobb tétele ezért a fellépőruhák megújítására irányultak, a tavaly meg nem valósult terveinket idén valóra tudtuk váltani, így a férfi tagjaink számára fellépőcipőket, női tagjaink számára blúzokat, blézert vásároltunk. Pályázati forrásból egy nyomtató beszerzésével a művelődési háztól függetlenekké váltunk kottáink, szövegeink sokszorosítása terén.

Beszerzett népviseletek
Fellépés a Hősök napján
Fellépés a Hősök Napján az új blúzokban

Fellépés az új blúzokban 2021. 06.04.én a Hősök Napján

4. Az idei legnagyobb tervünk egy reprezentatív hangfelvétel elkészítése, megjelentetése volt.
Ezt – a szeptemberi legújabb vírushullám előtt szinte az utolsó pillanatban – meg tudtuk valósítani, egy 13 felvételből álló zenei anyagot vettünk fel, és jelentettünk meg.
A felvételeket tartalmazó CD-t 2020 októberében jelentettük meg – Által mennék a Dunán címmel.

Által menék a Dunán - előlap
Által mennék a Dunán - belső borító
Által mennék a Dunán  - hátlap

 A Dunavarsányi Népdalkör első CD-je 2020 októberében jelent meg  Által mennék én a Dunán cimmel

Jelen pályázati időszakban főként zeneoktatásra, a fellépőruhákra, hangszerekre és a felvételekre tudtunk pályázati forrást fordítani, sajnos, a fellépéseink, utazásaink nagy része a vírus helyzet miatti leállás kapcsán elmaradtak, de beszerzéseink így is nagymértékben elősegítették népdalkörünk szakmai előmenetelét, amely a pályázat nélkül nem valósulhatott volna meg.

2020 Eger Arany pva

 2020. 08. 29 Eger - Arany Páva Nagydíj 

2020.09. 27  - fellépés Szadán

Dj

A Dunavarsányi Népdalkör 2020. 12. 05-én vehette át a Közép Magyarországi Folklórszövetség
Pest Megye Népművészetéért
díját

emet logo szines jpeg 2                  emmi color cmyk 6

Köszönjük a Csoóri Sándor Alap  és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását

A népdalkör támogatói: Dunavarsány Város Önkormányzata, Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár.
Próbák:
Szerdánként 18-21 óra között