Árgyélus Népzenei Műhely - Dunakeszi

DSC 0015A magyar népzenével, népi hangszerekkel foglalkozó ifjúsági citerazenekar 2014 októberétől működik Dunakeszin, a Bárdos Lajos Általános Iskolában. Az együttes vezetője Kovács László népzenész, hangszerkészítő, és  Lackóné Fodor Zsuzsanna tanítónő.

Az iskolában működő citeraszakkör, ill. az ebből felcseperedő Árgyélus Együttes indulását, a gyerekek népzene iránti vonzalmát nagyban elősegítette az a népi játszóház program, amit a két népzene-pedagógus vezetett be az iskolában, bemutatva a népszokásokat, az azokhoz kötődő dallamokat, a gyermekjátékokat, a népi hangszereket és táncokat. 

SDC17889A gyerekek az első tanév során osztályaikban zenéltek már különböző ünnepi alkalmakkor (karácsony, anyák napja). A nagyközönség előtt a 2015. május 14-i Bárdos Gálán mutatkoztak be először, majd 2016 január 22-én a Kultúra napján is felléptek.

A zenekar oktatói - Lackóné Fodor Zsuzsanna és Kovács László - a 2016/17-es tanév során egy eredményes pályázat nyomán jelentős összegű támogatást nyertek.

CAM526A megítélt összegből énekes, hangszeres, táncos foglalkozások vezetői, valamint meghívott előadók és szakértők tiszteletdíjaira, azok útiköltségeire, új hangszerek - citerák és furulyák - vásárlására, kézműves foglalkozások anyagköltségeire, a pályázati munka bemutatását szolgáló film elkészítésére, és a működésükhöz szükséges egyéb kiadásokra is jutott forrás.

 

 

DSC 0031A tanév során két hónapnyi tanulás után karácsonyi énekekkel már bemutatkoztak az osztályban és a városi karácsonyi koncerten, a később tanult somogyi gyermekdalokkal felléptek a Magyar Kultúra Napján az iskolában, valamint szerepeltek a fővárosban az Erdei Iskolák Szövetségének díjátadóján is.Felléptek Dunakeszi város 40. évfordulóján, valamint a tanév végén a Bárdos gálán bakonyi gyermekdalokkal mutatkoztak be a nagyközönségnek.

 

 

rgylus

Az Árgyélus Együttes az I. Szlama László Népzenei Találkozón Dabason 2018. május 06-án

Az Árgyélus együttes és a Bárdos Lajos Általános Iskola 4.a osztályának "Betlehembe jer pajtás" c. karácsonyi műsorának képei

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása” címen Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programjában nyílt pályázatot hirdetett. Intézményünk NTP-MŰV-19-0232 kódjelű pályázaton nyertes pályázatot nyújtott be Árgyélus Népzenei Műhely fejlesztése címmel. Pályázat megvalósítása ideje 2019. szeptember 16.- 2020. december 31-ig tartott. (A vírushelyzet miatt meghosszabbításra került.)

rgylus vizsga

tnc2

 

 

 

 

 

 

           Árgyélus Együttes                                                                              Kis-Árgyélus Együttes

2014 szeptemberében elkezdett népzenei képzés eredményeire építve folytattuk az oktatást iskolában. A népi hagyományok ápolását komplex módon valósítottuk meg az Árgyélus Népzenei Műhely tagjai számára. Programunk a citerás, furulyás, énekes hagyományok őrzését, átadását célozta meg, melyhez további népművészeti területen történő tájékozódás jártasságok megszerzése is kapcsolódott.

                                 83602255 532690930680424 67756862895816704 n                       20200131 180912

Táncházat tartottunk, kézműves foglalkozást iktattunk be. A nagyközönségnek idén élőben sajnos nem tudtuk megmutatni tudományunkat.            

citera

Pályázat adta lehetőségként új hangszereket is tudtunk vásárolni, mely a továbbiakban biztosítja, hogy citerán, népi furulyán még több gyermek tanulhasson.

          tbor3 tbor 4tbor 2

Júniusban 3 napot tölthettünk Dunakeszi város balatonakarattyai üdülőjében. Remek időben napi 4-5 órát zenéltünk, énekeltünk, kézműves foglalkozást tartottunk, strandoltunk.

                              20200908 145041                         20200908 152557

2020. szeptember elején Benedek Krisztina népdalénekes, néptánc pedagógus tartott interaktív, hagyományőrző játszóházat „Nagyanyáink idejében” címmel.

ntp logo color                                          emmi color cmyk 6

Az egész tanéven átívelő program megvalósulását a Nemzeti Tehetség Program támogatása tette lehetővé.